Keresés a Bibliában

2. JÖVENDÖLÉSEK A FOGSÁGGAL KAPCSOLATBAN

Jelképes cselekedet az igával.

27 1[Cidkijának, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz:] 2Így szólt hozzám az Úr: Csinálj magadnak köteleket és egy igát, és vedd a nyakadba őket. 3Aztán üzenj Edom királyának, Moáb királyának, az ammoniták királyának, Tírusz királyának és Szidón királyának azoknak a követeknek a közvetítésével, akik Cidkijához, Júda királyához jöttek Jeruzsálembe. 4Ezt az üzenetet adják át uralkodóiknak: „Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene, így szóljanak uralkodóikhoz: 5Én teremtettem a földet, az embert és az állatokat, amelyek a föld színén vannak, nagy hatalommal és kinyújtott karral. Én annak adom, akinek akarom. 6Most ezeket az országokat mind Nebukadnezárnak, Babilon királyának a kezébe adtam, aki az én szolgám; még a vadállatokat is neki adtam, hogy őt szolgálják. 7[Valóban, neki szolgál majd minden nép; sőt, fiának és unokájának is mindaddig, amíg el nem jön az ő országának ideje is, amikor hatalmas nemzetek és nagy királyok őt is szolgaságba vetik.] 8Amelyik nemzet és ország nem hódol meg Nebukadnezárnak, Babilon királyának, és nem hajtja nyakát Babilon királyának igájába, azt karddal, éhínséggel és döghalállal sújtom – mondja az Úr –, amíg csak kezébe nem adom őket. 9Ne hallgassatok hát prófétáitokra, jósaitokra, álomfejtőitekre, jövendőmondóitokra és varázslóitokra, akik azt mondogatják nektek: Nem lesztek Babilon királyának alattvalói. 10Mert hazugságot jövendölnek nektek, ezért számkivetésbe visznek benneteket országotokból; kiűzlek benneteket, és elvesztek. 11Azt a nemzetet azonban, amely Babilon királyának igájába hajtja nyakát, és meghódol neki, azt békén hagyom országában – mondja az Úr –, hogy művelje és lakjék benne.” 12Ugyanígy szóltam Cidkijához, Júda királyához: „Hajtsátok nyakatokat – mondtam neki – Babilon királyának igájába; hódoljatok meg előtte és népe előtt, így életben maradtok. 13[Miért is halnátok meg, te és a te néped, kard, éhínség és döghalál által, amint az Úr megfenyegette azt a népet, amely nem akar meghódolni Babilon királyának?] 14Ne hallgassatok a próféták szavára, akik így beszélnek hozzátok: Nem lesztek Babilon királyának alattvalói; hiszen hazugságot jövendölnek nektek. 15Mert nem én küldtem őket – mondja az Úr –, és így hazug módon beszélnek nevemben. A vége aztán az lesz, hogy elűzlek titeket, elvesztek, és elvesznek a próféták is, akik jövendölnek nektek.” 16Majd a papokhoz és az egész néphez így beszéltem: „Ezt mondja az Úr: Ne hallgassatok azoknak a prófétáknak a szavára, akik ilyenformán jövendölnek nektek: Íme, az Úr templomának edényei [nemsokára] visszakerülnek Babilonból, mert hazugságot mondanak nektek. 17[Ne hallgassatok rájuk! Inkább hódoljatok meg Babilon királya előtt, mert így életben maradtok; miért is jusson ez a város pusztulásra?] 18Ha ők valóban próféták, és az Úr szava van bennük, akkor inkább járuljanak könyörögve a Seregek Ura elé, hogy ne jussanak azok az edények is Babilonba, amelyek még megmaradtak az Úr templomában, Júda királyának palotájában és Jeruzsálemben. 19Mert ezt mondja a Seregek Ura [az oszlopokról, a medencéről, az üstlábakról] és a többi edényről, amelyek még megmaradtak ebben a városban, 20amiket annak idején nem vitt el Babilon királya, Nebukadnezár, amikor Jeruzsálemből Babilonba fogságba hurcolta Jechonját, Jojakim fiát, Júda királyát [Júda és Jeruzsálem vezető embereivel együtt]. 21Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene azokról az edényekről, amelyek megmaradtak az Úr templomában, Júda királyának palotájában és Jeruzsálemben: 22Babilonba viszik őket, [és ott is maradnak addig a napig, amelyen majd megkeresem őket] – mondja az Úr. [Akkor majd visszahozom és visszatétetem őket erre a helyre.]”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet